Hatodik fővárosi állomásához érkezett a Digitális Nyílt Nap

A „Digitális Nyílt Nap” road-show következő állomása a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság (közismert nevén az Újpesti Bíróság) volt. A rendezvény résztvevői a bíróságok elektronikus kapcsolattartásának jelene és jövője mellett megismerkedhettek az Újpesti Bírósággal is. A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság kis szervezet – mindössze 21 bíró dolgozik a Tavasz utcai épületben –, így érthető, hogy részükről még nagyobb igény mutatkozik az igazságszolgáltatás mind teljesebb körű digitalizációjára. A fentiek mellett az érdeklődők megismerhették a távmeghallgatási rendszer előnyeit, az Új Generáció projekt képzéseit, az ügyfélközpontok működését és a projekt keretében hamarosan megvalósuló e-aktát is. Társszervezetként a BRFK XV. Kerületi Rendőrkapitányságának vezetője tájékoztatott a rendőrség aktuális informatikai fejlesztéseiről.

Az Újpesti Bíróságon szerdán megrendezett eseményen az érdeklődők megismerkedhettek a távmeghallgatási rendszerrel, a beszédfelismerő szoftverrel, valamint az Új Generáció és a Digitális Bíróság projektekkel is. A BRFK jóvoltából bemutatták a nyomkövetőt viselő terheltek figyelésére szolgáló eszközt is.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió több mint 2,501 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásával valósul meg.

 

https://www.youtube.com/watch?v=rH0yT9lda_k&feature=youtu.be

 

CsatolmányMéret
290.86 KB