REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS

A P. T. és társa ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügy megismételt eljárásában 2019. március 11-én 9.00 órakor lesz az első tárgyalási nap a Fővárosi Törvényszéken.

A tárgyalás iránt érdeklődők – mind a sajtó munkatársai, mind a hallgatóság – a fsz. 32-es tárgyalóteremben, kivetítőn keresztül követhetik nyomon a tárgyalást.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött.

Részvételi szándékukat kérjük, hogy 2019. március 8-án 15.00 óráig jelezzék a sajto@fovarosit.birosag.hu e-mail címen.

Kérjük, hogy a jelentkezésben jelöljék meg a képviselt sajtóorgánumot, a résztvevő nevét, valamint azt, hogy milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr, stáb tagja). Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

 

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály