Sajtóközlemény

2018. december 20.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 19-én bíróság elé állítás során egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.

2018. december 12.

A Budai Központi Kerületi Bíróság két hónappal

2018. december 7.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az elsőfokú ítélet kihirdetéséig fenntartja annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit egy ismert magyar énekesnő zaklatásával vádolnak.

2018. december 7.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2013 szeptemberében Soroksáron megölt egy futó nőt.

2018. november 28.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését abban az ügyben, amely az úgynevezett „romagyilkosságok” kapcsán lefolytatott büntetőeljárás során

2018. november 28.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2018. november 28-án megváltoztatta a J. R. L.