Sajtóközlemény

2023. március 23.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. március 22-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolt az ügyészség.

2023. március 22.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a tegnapi napon egy hónapra – 2023. április 21-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket a Kosztolányi Dezső téren elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

2023. március 17.

A Fővárosi Törvényszék 2023. március 17-én előkészítő ülést tartott egy olyan ügyben, amelyben a terheltet emberölés bűntettével vádolja az ügyészség.

2023. március 16.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. március 16-án előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, akit kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádol az ügyészség.

2023. március 14.

A Fővárosi Törvényszék 2023. március 14-én ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben az I. és II. rendű vádlottat 27 rendbeli az előnyért hivatali kötelességét megszegve bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és 27 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével, míg vádlott-társaikat hivatali vesztegetéssel és közokirat-hamisítás bűntettével vádolták.

2023. március 10.

A Fővárosi Törvényszék 2023. március 10-én előkészítő ülést tartott egy vesztegetés bűntette miatt indult ügyben.

2023. március 9.

A Fővárosi Törvényszék 2023. március 9-én tartotta az első előkészítő ülést abban az ügyben, amelyben a terhelteket többek között folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítással vádolja az ügyészség.